2012. május. 15. 06:48 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 15. 08:28 Világ

Tovább próbálkoznak a görögök a kormányalakítással

A görög kormányalakítási tárgyalások keretében kedd délelőtt újabb megbeszélést tartanak Athénban; erre az Arany Hajnal nevű neonáci szervezeten kívül minden párt vezetőjét meghívták.

Előző este Karolosz Papuliasz görög államfő nem politikai személyekből álló szakértői kormány felállítására tett javaslatot. Ezt Evangelosz Venizelosz, a hétfői kormányalakítási egyeztetésen részt vett szocialista PASZOK elnöke közölte, hozzátéve: támogatja az elképzelést.

Antonisz Szamarasz, a konzervatív Új Demokrácia párt vezetője kijelentette, hogy kész tárgyalásokat folytatni egy szakértői kormány felállításáról.

A hétfői egyeztetéstől távolmaradó párt, az egy héttel ezelőtti parlamenti választásokon nagy meglepetésre a második helyre feljött, s így kulcsszereplővé vált Sziriza szóvivője elmondta, hogy a baloldali radikális párt is részt vesz a keddi megbeszélésen.

A kisebbik baloldali erő, az Európa-barát alapállású Dimar elnöke a megbeszélést követően kijelentette: pártja nem támogatja egy technokrata kormány létrehozását, de továbbra is egyeztet a többi párttal.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.