Elítélték a volt izlandi miniszterelnököt, de nem csukják le
Egy izlandi bíróság bűnösnek találta hétfőn Geir Haarde volt izlandi miniszterelnököt egy vádpontban az észak-európai ország 2008. évi pénzügyi összeomlása ügyében, de nem szabtak ki rá büntetést.
A különleges bíróság szerint Haarde nem hozta meg a szükséges intézkedéseket, így nem tartott a válsággal foglalkozó külön kormányüléseket sem. Ez volt az ellene emelt négy vádpont közül egyik.
A 61 éves Haarde 2006-tól 2009-ig vezette a kormányt, és az első miniszterelnök a világon, aki ellen büntetőeljárást indítottak a globális bankválság miatt. Március 5-én tett vallomásában azzal védekezett, hogy sem ő, sem a pénzügyi illetékesek nem voltak tisztában az izlandi bankok bizonytalan helyzetével egészen addig, amíg az összeomlás be nem következett. Az ország három legnagyobb bankja egy hét leforgása alatt csődbe ment.
A volt kormányfő minden vádpontban ártatlannak vallotta magát. Ha bűnösnek találják, két évig terjedő szabadságvesztésre ítélhették volna.
A 15 tagú különleges bíróságot 1905-ben hozták létre a kormány tagjai elleni vádemelési eljárások céljából, és a Haarde elleni per volt az első ügye. A négy vádpont közül háromban a testület felmentette a volt kormányfőt, és bár a negyedikben vétkesnek találta őt, úgy határozott, hogy nem szab ki rá büntetést. A bíróság kötelezte az államot, hogy fizesse ki a vádlott ügyvédi költségeit.
Haarde bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be az ítélet ellen. Azzal vádolta a bíróságot, hogy politikailag motivált ítéletet hozott, és az esküdtekre nyomás nehezedett, hogy legalább formális elmarasztaló ítéletet hozzanak.
Az izlandiak körében felháborodást és értetlenséget kelt, hogy a csődbe jutott bankok felelősei közül senkit sem állítottak bíróság elé, pedig történt néhány vádemelés, és több tucatnyi vizsgálat folyik az ügyben.