Világ MTI 2012. március. 27. 06:13

Békemenet-filmet kap ma minden Gazeta Polska-előfizető

Bemutatták Ewa Stankiewicz rendező Míg élök (Dopóki Zyje) című dokumentumfilmjét a januári Békemenetről a lengyel főváros egyik legrégebbi egyetemi klubjában: a hétfő esti vetítés után a rendező és Bencsik András, a budapesti tüntetés szervezője beszélgetett a közönséggel.

A Gazeta Polska Codziennie független hazafias napilap varsói klubja által megszervezett bemutatón telt ház volt. A filmben elhangzó kijelentésekre a nézők élénken reagáltak. A rendező kiemelte, hogy alkotása "két civilizációnak", azaz a bal- és a jobboldali eszméknek az Európa jövőjéért folytatott küzdelméről szól, amelyet "csak nemzetek felett egyesülő erők képesek megnyerni". Reményei szerint sikerül felépíteni a magyar kormányfő által is védett nemzetállamok közösségét, és újra elismerni az alapvető értékek, egyebek közt a hit jelentőségét.    

Stankiewicz filmjében ütköztette az Európai Parlament (EP) januári plenáris ülésén elhangzott, nagyrészt a magyar kormány döntéseit erősen bíráló kijelentéseket az ugyanott felcsendült néhány pozitív felszólalással és a Békemenet résztvevőinek kiállásával a miniszterelnök mellett. A budapesti tüntetők, a kormányzatot támogató magyar értelmiségiek szerint a nemzet és a haza mellett kiálló kormányfőnek köszönhetik visszaszerzett becsületüket, biztonságukat, valamint a jövőbe vetett hitüket.

Fülöp Máté

A bemutató után kölcsönös köszönetek hangzottak el: a lengyel rendező és a nézők hálálkodtak a magyarok tettekkel is bizonyított barátságáért, egyebek között a második világháborús lengyel menekültek megmentéséért. Bencsik András azt mondta: a film "a lengyelekre jellemző szeretettel, érzékenységgel mutatja meg", hogy a Békemenet résztvevői "szelídek voltak és mosolyogtak". Megköszönte a lengyelek Magyarország melletti kiállását, ami szerinte eloszlatta a magyarok félelmeit, mert bizonyította, hogy nincsenek egyedül.    

A március 15-i tüntetésekre kitérve Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska hetilap főszerkesztője és az est moderátora kiemelte a lengyel tüntetők szívélyes budapesti fogadtatását, majd viszonzásul minden magyart meghívott a 2010. április 10-ei szmolenszki katasztrófa második évfordulója alkalmából rendezendő megemlékezésekre, amelyek helyszíne több lengyel város lesz. Egyúttal magyar termékek vásárlására buzdította a vendégeket. 

A film DVD-változatát a Gazeta Polska szerdai számához mellékelik.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.