2012. március. 24. 17:13 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 24. 16:59 Világ

Észak-Korea éttermet nyitott Amszterdamban

Észak-Korea megnyitotta első nyugati éttermét Amszterdamban.

A Der Spiegel hírmagazin internetes kiadása által közölt szombati beszámoló szerint az étterem nemcsak kulináris, hanem propaganda célokat is szolgál és nem kizárt, hogy titkosszolgálati funkciót is betölt.

Bár az étterem falait nem díszítik az Észak-Koreában megszokott dekorációk, mint például Kim Ir Szen vagy fia, Kim Dzsong Il egykori kommunista vezérek arcképei, a 9 tagú személyzet az ázsiai országból a politikai vezetés engedélyével érkezett. A Phenjan névre keresztelt vendéglő ugyanis egyúttal kulturális központ is, a vacsorával együtt a vendégek kóstolót kapnak Észak-Korea hagyományaiból is, különös tekintettel a néptáncra és a képzőművészetre.

Az amszterdami vendéglőt irányító Remco van Daal a Der Spiegelnek nyilatkozva élénken tiltakozott az ellen a gyanú ellen, hogy az étterem propaganda célokat szolgálna.

Emberi jogvédők ugyanakkor más véleménynek adtak hangot. Wenzel Michalski, a Human Rights Watch aktivistája arra hívta fel a figyelmet, hogy "miközben Amszterdamban a különlegességeket élvezik, Észak-Koreában éheznek az emberek". Úgy vélekedett, hogy az észak-koreai nyitás demonstrálására az étterem nem megfelelő eszköz. Michalski szerint az amszterdami Phenjan étterem esetében "vagy rosszul álcázott kémekről vagy deviza előteremtésének kétes kísérletéről van szó". 

Hirdetés