2012. március. 07. 13:05 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 07. 12:59 Világ

Jövő pénteken próbálnak újra államfőt választani Moldovában

A moldovai parlament március 16-ra tűzte ki az újabb elnökválasztást szerdán, miután a kormányzó pártkoalíció tagjai közös jelöltről állapodtak meg a szocialisták képviselőcsoportjával. A moldovai parlament már két és fél éve képtelen megválasztani az ország új államfőjét.

A választás kiírásáról beterjesztett határozat szavazásán az ellenzéki Moldovai Kommunista Párt képviselői nem vettek részt.

Ha a mostani törvényhozás sem tud államfőt választani, három éven belül a negyedik előre hozott parlamenti választást kell majd kiírni.

A 101 tagú moldovai parlamentben 61 szavazatra van szükség az államfő megválasztásához. A kormányzó koalíció 59, míg a törvényhozás munkáját bojkottáló ellenzéki kommunista párt 39 mandátummal rendelkezik. Így az Igor Dodon vezette szocialisták négy képviselőjéből háromnak a szavazatára is szükség lesz az elnök megválasztásához.

Az egyik államfőjelölt, Veronica Bacalu 2003-ig a moldovai jegybank alelnöke volt. Azóta a Nemzetközi Valutaalap washingtoni székhelyén dolgozik. A szocialisták feltétele az volt, hogy az elnökjelölt ne legyen egyik párt tagja sem.

A kommunisták bojkottálják a parlament tavaszi ülésszakát, és tüntetéseken követelik a kormány lemondását, a parlament feloszlatását és új törvényhozási választások kiírását.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.