Világ MTI 2012. február. 29. 10:55

Még mindig veszélyes a fukusimai atomerőmű

A tavalyi japán földrengésben és szökőárban tönkrement fukusimai atomerőmű még mindig veszélyes, bár a legrosszabbon már túl vannak, és az ideiglenesen helyreállított legfontosabb berendezések működnek - mondta az erőmű vezetője kedden újságíróknak a helyszínen.

Az újságírók hevenyészett helyreállítási megoldásokat láthattak a helyszínen, több tönkrement, de nem kulcsfontosságú jármű vagy berendezés még abban az állapotban hevert a földön, ahogy a katasztrófa után maradt. Az a távvezetéktartó oszlop, amely eldőlt a szökőárban, és elvágta az erőmű hűtőrendszerének áramellátását, még mindig ott van.

"Annak ellenére, hogy az erőműben sikerült megvalósítani az úgynevezett 'hideg leállást', még mindig vannak problémák, amelyeket legalább részben meg kell oldani" - mondta Takahasi Takesi, aki decemberben lett az erőmű igazgatója, miután elődje egészségi okokra hivatkozva lemondott.

Szellemvárosok a fukusimai erőmű környékén - fotógalériánkhoz kattintson a képre!
AP / David Guttenfelder

Kedden jelent meg Japánban egy független alapítvány jelentése a mentés körülményeiről. Amikor a szerencsétlenséget követő néhány napban kisebb hidrogénrobbanások rázták meg a fukusimai kettes reaktort, a hatóságok valamint reaktor üzemeltető Tokyo Electric Power (Tepco) fontolóra vették az erőmű teljes evakuálását – derül ki a jelentésből. Az alapítvány szerint azonban ez nagy hiba lett volna, mert végül magából Tokióból is ki kellett volna telepíteni a lakosságot.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.