Berlusconi megint megúszta
Elévült a vád a volt olasz kormányfő ellen.
Elévültnek találta szombaton a milánói bíróság a Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő ellen felhozott vádat, amely szerint dollárszázezrekkel megvesztegette két ellene zajló perben volt ügyvédjét.
A két eljárás még a kilencvenes években zajlott le. A szombati bírósági döntéssel egy csaknem öt éve zajló procedúra ért véget. Az ügyész ötévi börtönbüntetés kiszabását, a védelem pedig a vádlott felmentését, vagy az elévülés megállapítását kérte.
A volt kormányfőt azzal vádolták, hogy 600 ezer dollárt fizetett hamis tanúzás fejében David Mills brit ügyvédnek. Berlusconi végig tagadta a bűnösségét.
David Millst korábban egy másik perben már bűnösnek találta a bíróság abban, hogy a fenti összeget elfogadta Berlusconitól. 2009 februárjában első fokon négy és fél évi börtönre ítélték. A büntetést a fellebbviteli bíróság megerősítette, majd 2010 februárjában a semmítőszék - súlyos korrupció tényállásának megállapítása mellett - a vádat elévültnek nyilvánította.