2012. február. 19. 11:34 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 19. 16:51 Világ

Két robbanás volt egy erdélyi mulatóhelyen

Feltehetőleg az utcai gázvezetékből szivárgott be a földgáz annak a máramarosszigeti szórakozóhelynek az épületébe, amelyben két robbanás következett be vasárnap hajnalban, illetve reggel. Az első robbanásban a lokál vendégei, a másodikban a helyszínelők sebesültek meg, összesen több mint tucatnyian

Az előzetes vizsgálatok szerint gázszivárgás okozta azt a két robbanást, amely az erdélyi Máramarossziget Eufobia nevű szórakozóhelyén következett be vasárnap hajnalban és vasárnap reggel. Az első robbanás helyi idő szerint hajnali egy órakor történt, amikor a szórakozóhely női mosdójában egy lány cigarettára gyújtott. Ebben a robbanásban heten sérültek meg, valamennyien 16 és 23 év közötti lányok. Hat lány sérülései súlyosak, esetükben első-, másod-, és harmadfokú égési sebeket diagnosztizáltak. Őket vasárnap reggel katonai repülővel szállították Bukarestbe az égési sérülések kezelésére szakosodott sürgősségi kórházba. 

A második robbanás vasárnap reggel helyi idő szerint tíz órakor következett be, a hatósági helyszínelés idején. Ebben tízen sebesültek meg, közöttük három rendőr, két tűzoltó, a gázszolgáltató cég képviselői, a lokál tulajdonosa, valamint egy közjegyző, aki a mulatóhely fölötti szinten működtette irodáját. A második robbanás sebesültjeit  is . - egy kivétellel - katonai repülővel szállították Bukarestbe. Az orvosok szerint a két robbanás áldozatainak állapota nem életveszélyes, de többségüknek súlyos. A romániai hírtelevíziókban megszólaló szemtanúk szerint a lokálban - mely egy központi fekvésű földszintes épület pincehelyiségében működik - mintegy száz fiatal szórakozott az első - pánikot okozó - robbanás idején. 

A vizsgálatok lefolytatásával megbízott Ion Ardelean máramarosszigeti főügyész az Agerpres hírügynökségnek elmondta, az előzetes vizsgálati eredmények arra utalnak, hogy egy megrepedt földalatti vezetékből a falakon keresztül szivárgott be a földgáz az épületbe. A főügyész azt is hozzátette, a második robbanás akkor következett be, amikor a helyszínelést végző rendőrök, tűzoltók, és a gázszolgáltató vállalat képviselői az épület földszintjén, a szórakozóhely fölött működő közjegyzői irodába léptek be. 

A hírtelevíziók tudósításai szerint a második robbanás jóval nagyobb erejű volt, mint az első, az az épületben szerkezeti károkat is okozott. E robbanás legsúlyosabb sérültje a gázszolgáltató vállalat igazgatója. A sebesültek között van ugyanakkor a máramarosszigeti rendőrparancsnok helyettese, és a tűzoltóparancsnok helyettese is.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.