Lemondott Kolozsvár előzetes letartóztatásban levő polgármestere
Nyílt levélben közölte Sorin Apostu, Kolozsvár előzetes letartóztatásban levő polgármestere, hogy befejezettnek tekinti politikai és közigazgatási pályafutását.
A kolozsvári városháza tájékoztató szolgálata szerdán hozta nyilvánosságra Sorin Apostu lemondó levelét. Ebben a korrupció vádjával letartóztatott polgármester közölte, várja, hogy a bíróság tegye a dolgát az ügyében, hogy bebizonyíthassa ártatlanságát. Megjegyezte, jó lelkiismerettel távozik tisztségéből, mert mindent megtett amit lehetett "Erdély fővárosa" modernizálása érdekében. Kijelentette: sajnálja, hogy nem fejezhette be az elkezdett munkát, de megnyugtatja annak a tudata, hogy a város lendületes fejlődése nem fordítható vissza. "Olyan várost sikerült felépíteni, amely felé csodálattal tekint az egész Románia" - állapította meg Sorin Apostu.
Kolozsvár polgármesterét 2011. november 9-én vették őrizetbe és 11-én tartóztatták le korrupció vádjával. A letartóztatás pillanatában felfüggesztették a polgármesteri tisztségből.