Két ember megfulladt a könnygáztól, egy katona is meghalt Kairóban
Kairóban két ember megfulladt a könnygáztól a belügyminisztériumnál pénteken kirobbant újabb tüntetésben, és belehalt a sérüléseibe egy katona is - közölték kórházi források.
A katonai hatalom felszámolását követelő többezres tömeg kővel dobálta meg a belügyminisztériumot védő rendőröket, akik könnygázgránátokkal válaszoltak. Orvosi források szerint a déli ima óta több mint száz sérültet szállítottak kórházba és más ellátó központokba.
A MENA állami hírügynökség viszont azt közölte, hogy csütörtök este óta a rendőrség 138 embere vált harcképtelenné sérülések miatt. A katonát egy tolató rendőrautó gázolta el, és a kórházban már nem tudták megmenteni.
Pénteken kora reggel összecsapások voltak Szuezben is, ahol egy rendőrőrsöt próbáltak meg elfoglalni a tüntetők, de kettőt agyonlőttek közülük. A tömegek azért lázonganak a rendőrök és az őket irányító belügyminisztérium ellen, mert őket teszik felelőssé a szerda esti tömegverekedésért Port Szaíd stadionjában. A szurkolók szerint a biztonsági erők hanyagsága miatt törhetett ki a verekedés, egyesek ráadásul szándékos mulasztásra gyanakszanak.
A végső felelősség az országot irányító legfelső katonai tanácsra hárul, amelyet sokan azzal vádolnak, hogy eltéríti útjáról a forradalmat, ezért a lemondását követelik. A tanácsot vezető Mohamed Tantávi tábornok egy televíziós beszédben erre azt válaszolta, hogy "a hatalom átadásának megvan a maga útiterve".