Világ MTI 2012. január. 30. 19:18

Hol van a 100 millió dollár? Nem tud elszámolni az iraki milliókkal a Pentagon

A washingtoni védelmi minisztérium nem tudja, hová tűnt az a több mint 100 millió dollárnyi készpénz, amelyet Szaddám Huszein néhai iraki diktátor bagdadi palotájában őriztek az amerikaiak - írta a CNBC üzleti hírcsatorna honlapján hétfőn.

A Pentagonnak hiányzik az arra vonatkozó dokumentációja is, hogy mire költött el a védelmi tárca mintegy 1,7 milliárd dollárt az iraki kormány megbízásából az amerikai jegybanknál vezetett számláról - jelenti a CNBC. Az iraki újjáépítést vizsgáló különleges főfelügyelő legutóbbi beszámolója szerint nincsenek elektronikus formában tárolt igazolások, a források elköltésének szükségességét alátámasztó papíralapú dokumentáció pedig igencsak hiányos.

Mikor az amerikai invázió végeztével 2004-ben az új iraki kormány átvette a szövetséges erők átmeneti hatóságától (CPA) az ország feletti uralmat, Bagdad körülbelül 3 milliárd dollárt adott a Pentagonnak a CPA által addig kötött szerződések fedezésére. Ebből 2,8 milliárd az amerikai jegybank New York-i ágánál vezetett számlára került, míg a maradék 217 millió dollárt készpénzben tárolták Szaddam egykori palotájában.

Tíz év háború a terror ellen - Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson a képre!
AP

A Pentagon több mint 100 doboznyi papírhalom átkutatása után is csak az elköltött összegek egy részéről tud számot adni. A milliárdok nagy része állítólag az amerikai hadsereg projektjeire ment el. A jelentésre válaszul a védelmi minisztérium elismerte, hogy problémák vannak a dokumentumok kezelésének módjával, emiatt hiányzik több adat a 2004 és 2007 közötti időszakból.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.