2012. január. 12. 15:07 Utolsó frissítés: 2012. január. 12. 15:04 Világ

Bíróságra viszik az európai bizottsági alkalmazottak bérének ügyét

Az Európai Bíróság elé viszi az Európai Bizottság a testületben dolgozó közszolgák fizetésemelésével kapcsolatos vitát - írta csütörtökön az EUobserver című uniós ügyekkel foglalkozó hírportál.

Brüsszel a tagországokat tömörítő tanácsot pereli be, amiért nem módosította az EU-alkalmazottak bérének és nyugdíjának emeléséről szóló szabályozást. A bizottság rendelkezése szerint idén - ahogy a múlt évben is - 1,7 százalékkal kellett volna megemelni az uniós közszolgák fizetését. Két évvel ezelőtt az EU legfőbb javaslattevő-végrehajtó szerve már megnyert egy hasonló ügyet, akkor alkalmazottai 3,7 százalékos fizetésemelést kaptak.

A tagországok idén a gazdasági nehézségek miatt zárkóztak el a béremeléstől, de csak néhány állam kérte formálisan is a bizottságtól, hogy kivételesen ne kelljen megtoldani az uniós közszolgák keresetét. Erre reagálva a testület körülbelül ezer alkalmazottja tüntetett novemberben, illetve sztrájkkal fenyegették a döntéshozókat. Álláspontjuk szerint csak a magasabb beosztásban dolgozó tisztségviselők fizetését kellene csökkenteni.

Ahogy arra a bizottság is rámutatott, az 1,7 százalékos emelés reálértékben csökkenést jelentene, mivel az uniós alkalmazottak többsége Brüsszelben él, ahol várhatóan 3 százalék körüli lesz az infláció. Tavaly egy kezdő bizottsági alkalmazott körülbelül 2300 eurót vihetett haza havonta, míg egy vezető beosztásban dolgozó eurokrata akár 16 ezer eurót is kereshetett egy hónapban - derül ki a cikkből.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.