Káosz Bulgáriában: elszántak a sztrájkoló vasutasok
Bulgáriában komoly közlekedési káoszt okozott a vasutasok csütörtökön kezdődött 8 órás sztrájkja.
A munkabeszüntetéssel a dolgozók azt akarják elérni, hogy az állami vasúttársaság vonja vissza azt a tervét, amely szerint a 13 ezer alkalmazottból 2 ezret elbocsátanának, és a béreket is befagyasztanák.
A szakszervezetek jelezték: addig sztrájkolnak naponta nyolc órán át - magyar idő szerint 9 és 17 óra között -, amíg nem érik el követeléseiket.
A jelentősen eladósodott állami cég vezetője szerint egyszerűen nincs más választás, a szakszervezetek vagy elfogadják a tervet, vagy marad a csőd, és akkor mind a 13 ezer ember munka nélkül marad.
Októberben a bolgár pénzügyminiszter azt mondta, hogy az állami vasúttársaság adóssága elérte a 400 millió eurót. Szimeon Djankov szerint csak elbocsátásokkal, a bérek befagyasztásával, 138 szárnyvonal bezárásával és a viteldíjak 15 százalékos emelésével lehet csökkenteni az adósságot.
A csütörtökön kezdődött sztrájk több nemzetközi járatot is érintett.