Portugália nem adja ki a negyvenegy éve szökésben lévő amerikait
Egy portugál bíróság elutasította csütörtökön az egyik legkeresettebb amerikai bűnöző, a negyvenegy éve szökésben lévő George Wright kiadatását az Egyesült Államoknak.
Egy portugál bíróság elutasította George Wright kiadatását az Egyesült Államoknak. Mivel Portugáliában a kiadatási eljárások nem nyilvánosak, nem tudni, hogy mivel indokolta az ügyben eljáró bíró az amerikai kiadatási kérelem elutasítását. Wright ügyvédje is csak annyit mondott, hogy a bíró méltányolta védence érveit.
George Wright 1962-ben New Jersey-ben kirabolt és megölt egy benzinkutast, egy ismert háborús veteránt, amiért 30 év börtönt kapott. Nyolc évre rá többedmagával megszökött a fegyintézetből, két évvel később pedig papnak öltözve társaival együtt eltérített egy belföldi járatot, amelyet Algériába irányított. Onnantól fogva a szökevény hollétét homály fedte, s csak az idén szeptemberben, negyvenegy évi bujkálás után került rendőrkézre Portugáliában.
A portugáliai bíróság előtt Wright azt mondta, nem jogos az amerikai hatóságok kérelme, hogy büntetése fennmaradó részét amerikai börtönben töltse, mivel a benzinkutasra bűntársai lőttek rá. Wright elismerte a géprablást, de arra hivatkozott, hogy a Fekete Felszabadítási Hadsereg nevű csoport tagjaként térítette el a gépet, "harcolva a feketék jogaiért, és táplálva bennük a reményt". "Nem az az ember vagyok, aki akkor voltam" - mondta Wright a bírósági döntés után tartott sajtótájékoztatón.
A szökevény ügyvédje szerint a bíró elfogadta azt az érvelését, hogy védence jelenleg portugál állampolgár, és a terhére rótt bűntény elévült. A bíró azonnal feloldotta Wright házi őrizetét, de az ügyvéd arra számít, hogy az amerikai hatóságok fellebbezni fognak.
Laura Sweeney, az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője csalódottságának adott hangot a bírósági döntés miatt. Szerinte Wright egy gyilkos, akit rendkívül súlyos bűntény miatt ítéltek el. Ügye egyértelműen a kétoldalú kiadatási egyezmény hatálya alá esik, ezért az amerikai hatóságok elvárják, hogy Portugália tartsa magát az egyezményben foglaltakhoz - mondta a szóvivő.