2011. november. 16. 06:10 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 16. 05:36 Világ

Januárban tartják az előrehozott választásokat Kazahsztánban

A kazah elnök feloszlatta a parlamentet, és előre hozott választásokat írt ki január közepére. Az erről szóló elnöki rendelet szerdán jelent meg a hivatalos közlönyben. A választást január 15-16-án rendezik meg, hét hónappal a parlament négyéves mandátumának lejárta előtt.

A 107 fős törvényhozásban ötvenhárom kormánypárti képviselő múlt héten azzal a kéréssel fordult Nurszultan Nazarbajev államfőhöz, hogy oszlassa fel a parlament alsóházát (medzsliszt), és írjon ki előrehozott választásokat. A választások kiírásának ilyen rendje szinte már általános gyakorlattá vált a közép-ázsiai országban, amit az ellenzék hevesen bírál.

A legutóbbi 2007-es választásokat is hamarabb tartották meg, és akkor minden mandátumot a kormányzó Haza Pártja gyűjtött be. Nazarbajev államfőt 2011 áprilisában a szavazatok 95 százalékával - ugyancsak előrehozott szavazással - választották újra.

Számos megfigyelő szerint az előrehozott választások az eszköz arra, hogy nehézséget okozzanak az ellenzéknek, amelynek így nem marad ideje megfelelően felkészülni a kampányra. A volt szovjetköztársaság 1991-es függetlenné válása óta egyetlen kazahsztáni választást sem ismert el demokratikusnak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.