2011. november. 15. 19:21 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 15. 19:13 Világ

Húsz maffiózót vettek őrizetbe Pozsonyban

Őrizetbe vette a pozsonyi alvilág egyik bandájának húsz tagját kedden a szlovák rendőrség az utóbbi másfél évtized legnagyobb ilyen jellegű akciójában - közölte Daniel Lipsic belügyminiszter kedd délutáni sajtótájékoztatóján.

"Annak ellenére, hogy többen megpróbáltak elmenekülni, mindenkit, aki iránt az ügyészség érdeklődött, őrizetbe vettünk" - mondta a miniszter újságíróknak.

Lipsic azt mondta, hogy a bűnbanda 23 tagja ellen büntetőeljárást kezdeményeztek a hatóságok. A konkrétumokról a belügyi tárca hétvégén kívánja tájékoztatni a közvéleményt. "Különféle, erőszakos és vagyon elleni bűncselekményekről van szó" - jegyezte meg a miniszter.

A kora reggeli széles körű hatósági akciót, amely a maga nemében a legnagyobb volt az utóbbi másfél évtizedben Szlovákiában, a rendőrség kommandós egységei, illetve a szervezett bűnözés elleni alakulat tagjai hajtották végre. A hatóságok délelőtt a Pozsonyba vezető főutakat is lezárták, és ellenőrizték az áthaladó kocsikat.

"Az akciót hosszú előkészítés előzte meg, és az, hogy mindezt sikerült titokban tartani, döntően hozzájárult a sikerhez" - fejtette ki a miniszter.

A kora reggel beindított akcióba a rendőrségi helikoptert is bevetett, a banda állítólagos vezérének villáját helikopterről kötélen leereszkedő kommandósok foglalták el.

A bandának - egy közelmúltban nyilvánosságra került bizalmas rendőrségi lista szerint - 44 tagja volt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.