Világ MTI 2011. november. 10. 09:15

Török földrengés: már hét halálos áldozat van

Legalább hét halálos áldozata van a Törökország keleti részében szerda este történt 5,7-es erősségű földrengésnek.

Kevesebb mint három héttel ezelőtt egy jóval erősebb, 7,2-es földmozgásban közel hatszázan haltak meg. A mentő- és keresőszolgálatok emberei egész éjjel dolgoztak, és 23 embert sikerült kimenteniük két szálloda romjai közül - közölte csütörtök reggel a katasztrófavédelem. 

Két embert, köztük egy 16 hónapos csecsemőt repülőgéppel a török főváros, Ankara egyik kórházába szállították. Egy japán nőt több mint hat órával a rengést követően emeltek ki az egyik szálloda romjai alól. Konai Mijuki egy mentőcsoport tagjaként érkezett hazájából, hogy segítsen a korábbi földrengést követő munkálatokban. A nő tudatánál volt és beszélt megmentőihez, amikor hordágyon elszállították - jelentette az Anadolu hírügynökség. 

Nézze meg képeinket!
AP

A TRT állami televízió arról számolt be, hogy legalább százan rekedhettek a romok alatt a Van városától kilenc kilométerre fekvő településen. Egy riporter azt mondta, hogy az egyik szállodában megközelítőleg 70 ember tartózkodott. Besir Atalay török miniszterelnök-helyettes, aki Ahmet Davutoglu  külügyminiszterrel együtt a helyszínre látogatott, azt mondta, hogy Vanban mintegy 25 épület dőlt össze. 

Huszonkét repülőgép szállított mentő- és keresőcsapatokat a térségbe. A televízió Van városról készített felvételein pánikba esett embereket és száguldó mentőautókat lehetett látni. Más képsorokon egy orvos csoport vett kezelésbe egy ájult, hordágyon fekvő embert.      

Törökországban számos szeizmikus törésvonal található, és naponta számos kisebb rengés tapasztalható. Tizenkét évvel ezelőtt, 1999-ben mintegy 20 ezer ember halt meg az ország nyugati részében kipattant két nagy erejű földmozgás következtében. 

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.