Világ MTI 2011. október. 25. 18:55

Nemzetközi megfigyelőket hívna Szíriába az ellenzék

A szír ellenzék egyik legfőbb csoportja kedden nemzetközi megfigyelőket hívott az országba, egy nappal az Arab Liga küldöttségének érkezése előtt.

Nem kezdődhetnek tárgyalások Bassár el-Aszad elnök kormányzatával, különösen addig nem, amíg a rezsim katonái erőszakkal lépnek fel a tüntetőkkel szemben - írta közleményben a Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT). Az ENSZ becslése szerint eddig 3000 halálos áldozata van a felkelésnek.

Az SZNT egyben szerdára országos sztrájkra szólított fel: ez egybeesik a katari kormányfő vezette arab küldöttség látogatásával. Az Arab Liga múlt héten a hónap végéig adott időt Damaszkusznak, hogy tűzszünetet hirdessen és párbeszédet kezdjen az ellenzékkel. Amennyiben ennek nem tesz eleget a kormány, akkor a Liga ismét összeül, hogy más megoldást keressen.

Bassár el-Aszad
AP

Damaszkusz a jelek szerint vonakodva ugyan, de elfogadta az arab küldöttség szerdai látogatását, bár azt visszautasítja, hogy kívülről beavatkozzanak belügyeibe. 

Az SZNT közleménye annak az aggodalmának is hangot ad, hogy a Liga kezdeményezése "nem tesz különbséget az áldozat és a hóhér között". Az SZNT felszólít "a polgári lakosság nemzetközi védelmére", továbbá arab és nemzetközi megfigyelőknek az országba beengedésére, hogy felügyeljék a helyzetet.

Részletekre nem tért ki, de valószínűsíthető, hogy az emberi jogok megsértését akarja ellenőriztetni, és nem gondol arra, hogy nemzetközi erők védelmezzék a polgári lakosságot. Az SZNT - hasonlóan más szíriai ellenzéki csoportokhoz - elutasítja a NATO-féle líbiai beavatkozást, amely hozzájárult Moammer Kadhafi megbuktatásához.

Kedden a szír elnökhöz hű erők összecsaptak a hadseregből dezertált katonákkal az északnyugati Maarrat-en-Númán város határában felállított úttorlasznál. A város menedéket nyújtott a Homsz tartomány elleni támadás idején dezertált katonáknak. A kedden kora délután kitört harcokról egy helyi lakos telefonon számolt be.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.