Uniós pénzből építhet menekültszállásokat Ukrajna
Az Európai Unió 30 millió euró támogatást nyújt Ukrajnának az országot érintő menekültügyi problémák kezeléséhez. A pénzből az illegális migránsok elhelyezésére szolgáló központokat építenek, összesen kilencet, ebből hármat Kárpátalján.
Az EU által finanszírozott programban Ukrajna keleti és nyugati határainál a tervek szerint két és fél év alatt az illegális migránsok átmeneti elhelyezésére hét menekültszállást és huzamosabb tartózkodásuk céljából két menekülttábort építenek. A projekttel az uniós országok azt szeretnék elérni, hogy Ukrajna hatékonyabban tudja feltartóztatni a területén az EU-ba tartó illegális migránsokat, és az európai normáknak megfelelő bánásmódban részesíthesse az elfogott menekülőket – adta hírül csütörtökön a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.
A tervek szerint három menekültszállást Kárpátalja területén létesítenek: egyet-egyet az ukrán-szlovák határ melletti Ungváron és Nagybereznán, míg a harmadikat az ukrán-román határnál található Aknaszlatinán. Két menekültszállás Lemberg megyében, egy-egy Luhanszk és Szumi megyékben épül fel, a menekülttáborokat pedig Donyeck és Mikolajiv megyék területén alakítják ki.
Kárpátalján a közelmúltban komoly tiltakozást váltott ki a helyiek körében, amikor az ukrán migrációs hatóság a Munkácshoz közeli Dercen és Fornos községek határában akart menekülttábort létesíteni egy használaton kívüli katonai laktanya területén.