Világ hvg.hu 2011. október. 05. 11:27

Elítélték a Budapesten elfogott kínai űrügynököket

Az Egyesült Államokban két év börtönre ítélték a Kínai Nemzeti Űrügynökség két volt vezetőjét, mert több ezer speciális mikrochipet akartak vásárolni néhány éve egy amerikai cégtől. Ezzel a vád szerint megpróbálták megsérteni a Kínával szembeni amerikai fegyverembargót.

A 32 éves Hong Wei Xiant és a 33 éves Li Lit tavaly Magyarországon tartóztatták le, majd kiadták őket az Egyesült Államoknak. A két férfi egy virginiai cégtől próbált speciális chipeket vásárolni 2008-ban – emlékeztet beszámolójában az AP hírügynökség, amelyet a Houton Chronicle lap weboldala idéz.

Az ügyész a perrel kapcsolatban azt nyilatkozta: az eset szerinte jól mutatja, mennyire összemosódnak a határai hagyományos és a gazdasági kémkedésnek, amelyeket a kínai kormány folytatott.

A két kínai vezetőt az FBI csalta a magyar fővárosba, ahol letartóztatták őket. A kínaiak menedékjogot kértek Magyarországtól, de ezt a hazai hatóságok elutasították. A két, 32 éves férfi tavaly szeptember elsején érkezett Ferihegyre, ahol a magyar hatóságok azonnal elfogták őket.

Az Egyesült Államok korábban azért kérte a két férfi kiadatását, mert az amerikai hatóságok gyanúja szerint olyan speciális mikrochipeket szerettek volna beszerezni, amelyek eladása az USA fegyverkereskedelmi szabályaiba ütközik és ezért exportengedélyhez kötött.

Az ügy előzményeiről részleteket a hvg.hu korábbi cikkében olvashatnak.

Hirdetés
hvg360 Kovács Gábor 2025. április. 17. 13:00

Revoluttal vagy nélküle, jó kis fejtörő a bankoknak a falvak ATM-esítése

A Revolut magyarországi ügyfelei sokan vannak, és többségük aktív, egyáltalán nem csak nyaralásokra tartogatja a kártyáját. Mégsem valószínű, hogy különösebb igényük lenne ATM-ekre. A hagyományos bankok ügyfélkörében is minden bizonnyal jelentős különbségek vannak, kérdés, hogyan osztják le egymás közt a kellemetlen kötelezettségeket. És egyáltalán: pontosan hova fogják tenni a legkisebb falvakban is a gépeket?