Világ MTI 2011. október. 04. 07:17

Felmentették a brit diáktársa megölésével vádolt Amanda Knoxot

Perugiában felmentették az emberölés vádja alapján korábban elítélt amerikai diáklányt. Amanda Knoxról a vádhatóság azt állította, hogy olasz barátjával meggyilkolták az ugyancsak Olaszországban tanuló brit Meredith Kerchert.

Felmentette a fellebbviteli bíróság hétfőn este Amanda Knox amerikai diáklányt, akit olasz barátjával 2009 decemberében ítéltek 26 évi szabadságvesztésre. A közép-olaszországi Perugia bírósága tisztázta a vádak alól Raffaele Sollecitót is, aki első fokon 25 évet kapott. A bíró elrendelte mindkettőjük azonnali szabadlábra helyezését.

A párt azzal vádolták, hogy 2007. november 2-ra virradó éjszaka erőszakkal nemi aktusra kényszerítették, majd meggyilkolták a lány brit szobatársát, a 21 éves Meredith Kerchert. A vádirat szerint Knox és Sollecito késsel szúrta le a lányt, mert nem volt hajlandó részt venni szexuális játékaikban.

A bíróság számára a perdöntő bizonyíték a DNS-vizsgálat eredménye volt, amely minden kétséget kizáróan igazolta, hogy nem a két fiatal követte el a bűncselekményt. Korábban mindketten váltig hangoztatták ártatlanságukat, azt állították, hogy a gyilkosság éjszakáján Sollecito otthonában voltak. A tárgyalóterem zsúfolásig megtelt, a média 400 munkatársa tudósított a késő estébe nyúlt tárgyalásról.

AP
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.