Mindent bevet anyagi helyzetének rendezésére a WikiLeaks oknyomozó portál, amely internetes licittel akar talpra állni.
Az eBay honlapon zajló árverés legdrágább tétele az a számítógép, amelyen előkészítették a diplomáciai feljegyzések kiszivárogtatását - derült ki a WikiLeaks közleményéből. Kikiáltási ára hatezer font.
A kínálatban szerepel Vivianne Westwood következő divatbemutatójára szóló két jegy, ezeket a világhírű tervező ajándékozta Julian Assange-nak, az oknyomozó portál alapítójának. Licitálhatnak az érdeklődők egy Assange-ot ábrázoló "exkluzív" fotóra is, csakúgy, mint a portál által kiszivárogtatott egyik akta másolatára.
A WikiLieaks összesen négy licitet tervez, az első csütörtökön zárul. A befolyó összeget kizárólag arra fordítják majd, hogy "akcióban" tartsák a portált. A szivárogtatásairól ismertté vált szervezet azt követően került nehéz helyzetbe, hogy 2010 év vége óta nem jut hozzá pénzeihez.
Júniusban a WikiLeaks Julian Assange társaságában elfogyasztott vacsorát kínált licitre, hogy ezzel javítson szorult anyagi helyzetén.
A 39 éves Assange ellen jelenleg Nagy-Britanniában svéd kérelemre szexuális bűncselekmények gyanújával kiadatási eljárás folyik.