2011. szeptember. 19. 12:10 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 19. 12:10 Világ

A gázfeltárás beszüntetését követeli Törökország Ciprustól

Törökország felszólította hétfőn a ciprusi kormányt, hogy azonnal szüntesse be egy amerikai székhelyű céggel együtt folytatott gázfeltárási munkálatait a török és görög közösség között megosztott sziget partvidékén.

Ankara egyben kilátásba helyezte, hogy hasonló feltárásokat kezd és hadihajók kísérik majd a török kutatóhajókat a Földközi-tengeren.

Törökország nem ismeri el szuverén államként a Ciprusi Köztársaságot és ellenezi az olaj- illetve gázfeltárást a térségben. Véleménye szerint a feltárások kárt okozhatnak a régóta folyó egyesítési tárgyalásoknak is.

Taner Yildiz török energiaügyi miniszter újságíróknak azt mondta: a Törökország és az Észak-ciprusi Török Köztársaság között tervezett, a határok kitűzését célzó megállapodás azt eredményezheti, hogy a TPAO török olajvállalat jelen lesz a partmenti vizeken Ciprus északi részén.

Törökország ellenzi azt, hogy a nemzetközi közösség által elismert Ciprusi Köztársaság nekikezdjen a korábban október elejére tervezett gázfeltárásnak a Földközi-tenger keleti részében. Ankara azzal érvel, hogy a ciprusi görög hatóságoknak, amelyek csupán a sziget déli részét uralják, nincs joguk a gázfeltárásra, miután a szigetet két részre osztották. Török vélekedés szerint a feltárások hasznából a ciprusi török közösségnek is részesülnie kell.

Ciprust 1974 óta osztják török (északi) és görög (déli) részre.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.