Világ MTI 2011. szeptember. 16. 15:54

Slota: "eszményi lenne egy roma állam"

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szélsőségek kijelentéseiről ismert vezetője, Jan Slota felvetette, hogy a romák hozzanak létre saját államot – írta pénteken a Sme című szlovák napilap.

Slota erről szóló szavai a párt honlapján jelentek meg kivonatolva; a teljes szöveg publikálása októberben várható. Az SNS jelenleg ellenzékben van, de 2006 és 2010 között Robert Fico, a Smer elnöke, volt kormányfő koalíciós kabinetjének tagja volt.

"Eszményi lenne, ha egy független államot hoznának létre, ahol az etnikai csoport (a romák) együtt lenne, mert csak ők értik meg egymást. Ahol nomád életmódot folytatnak, a világon sehol sem integrálódtak az adott államalkotó népekkel" – idézi a lap Slotát. A kivonatból nem derül ki, hogy hová képzeli el a politikus ezt az államot.

Megkérdezett jogászok szerint a pártelnök kijelentése nem törvénysértő. A romák viszont attól tartanak, hogy szavai tovább rontanak a helyzetükön, amely már amúgy is feszült az észak-csehországi cigányellenes tüntetések miatt.

MTI/TASR/Martin Baumann

"Slota azokat bujtogatja, akik még arról álmodoznak, hogy a romákat át kell telepíteni. Ez az útja annak, hogy hasonló események történjenek néhány hónapon belül Szlovákiában is, mint Észak-Csehországban" – mondta a lapnak Denisa Havrlova roma aktivista.

Észak-Csehországban cigányok bűncselekményei miatt a többségi lakosság békés tüntetéseket szervezett a bűnözés térnyerése ellen, de ezek fokozatosan romaellenes erőszakos tüntetésekké váltak, amelyeket a szélsőjobboldal a saját befolyása növelésére használ ki – emlékeztetett a cseh hírügynökség jelentésében.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.