Világ MTI 2011. szeptember. 12. 11:41

Az adóhatóságnál is sztrájkolnak Görögországban

Két napos sztrájkot kezdtek hétfőn Görögországban az adó- és vámhivatalok dolgozói, valamint a taxisok, tiltakozva a kormány megszorító intézkedései ellen.

Az adóhatóság dolgozói azt kifogásolják, hogy a kormány csökkenti prémiumukat, a taxisok azért tiltakoznak, immáron sokadszorra, hogy a kormány liberalizálni akarja tevékenységüket, azaz több működési engedélyt akar kiadni a verseny növelése céljából. Legutóbb július végén sztrájkoltak a görög taxisok egészen 19 napig, a munkabeszüntetést augusztus elején függesztették fel azzal, hogy folytatják a tárgyalásokat. A múlt héten csütörtökön is tartottak egynapos munkabeszüntetést.

Közben a szakszervezetek a tervezett ingatlanadó miatt is elégedetlenek. A görög kormány vasárnap jelentette be, hogy két évre új adót vet ki az ingatlanokra, és az ingatlanadót várhatóan a villanyszámlán feltüntetve szedik be. A legnagyobb áramszolgáltató, az állami tulajdonban lévő PPC hétfőn jelezte, megakadályozzák, hogy az adót a villanyszámlával együtt szedjék be, mert ezt tisztességtelennek tartják a fogyasztókkal szemben. A PPC a villamosenergia piac 90 százalékát tartja kézben, a vállalatnál működő Genop/Deh szakszervezet egyike a legerősebb érdekképviseleteknek Görögországban, már több demonstrációt szervezett a vállalat privatizációja ellen.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.