Világ MTI 2011. szeptember. 02. 18:14

2009 végére nyolc zsidó maradt Bagdadban

Mindössze nyolc tagot számlált a bagdadi zsidó közösség 2009 év végén - derült ki a WikiLeaks hírportál által közzétett egyik amerikai diplomáciai sürgönyből.

AP

A 2003-as 20 főről nyolcra apadt 2009 végére az iraki fővárosban megmaradt maroknyi zsidó közösség létszáma - mondta el a vallási közösség egyik tagja Bagdadban, az amerikai nagykövetségen. A szám csökkenését a közösséghez tartozók magas életkorával, az emigrációval és a vallási felekezetek közötti erőszakos akciókkal magyarázta. 1948-ban, Izrael állam megalapítása előtt egyébként 150 ezer zsidó élt Irakban.

A nő, aki egy bagdadi árvaházban dolgozott mint fogorvos, szombatonként eljárt az amerikai követségen berendezett imaszobába - derült ki a 2009. októberi diplomáciai iratból. Az iraki zsidó nő - akinek férjét 2005-ben radikális iszlamisták elrabolták, és valószínűleg megölték - azt mondta, szeretne kivándorolni Hollandiába, két fivére is ott él.

A nő elmondta, volt egy zsinagóga és egy zsidó temető Bagdadban, de 2004 óta mindkettő zárva van, és a kulcsokat két muszlim családra bízták. Szavai szerint a zsinagóga 2009 végén még jó állapotban volt.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.