2011. augusztus. 26. 12:39 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 26. 12:34 Világ

Koporsóval együtt tűnt el a földből egy halott

Koporsóstul eltűnt halottat kerestek egy temetőben az Egyesült Államokban, féltucatnyi sírt megbolygottak, ám hiába.

Az eltűnt elhunyt egy alabamai asszony, akit még 2010 áprilisában helyeztek örök nyugalomra többek közt három lánya jelenlétében. Egyikük pár nappal később visszatért a sírhoz, ám úgy találta, hogy az "elköltözött", méghozzá jó messzire a temetés helyétől. A temetkezési vállalathoz ment, amely első menetben váltig állította, hogy a nő rosszul emlékszik, az anyját oda temették, ahol a sírköve áll, ám idővel változtatott álláspontján és közölte, hogy valóban elköltöztették az elhunytat, mert véletlenül olyan helyre temették, amely egy másik család tulajdona.

A család erre kiásatta szerettét, ám annak új sírjában nem találta sem őt, sem a koporsóját. Még aznap folytatódtak az "ásatások", további sírokban keresték az elhunytat, ám azóta sem lelték meg.

Mindezek után a három nővér a héten pert indított a temetkezési vállalat ellen, legalább 2 millió dollárt követelnek tőle kárpótlásul, további 1 milliót pedig büntetésül - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.