Páncélosok vonultak be Homsz egyik negyedébe
Páncélozott katonai járművek vonultak be szombat hajnalban a Szíria középső részén fekvő Homsz város Halidzse nevű negyedébe, ahol előző nap öt kormányellenes tüntetőt öltek meg a biztonsági erők - közölte a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Rámi Abder-Rahmán, az OSDH elnöke közölte, hogy egész éjjel és szombat reggel lövöldözések voltak Homsz több negyedében is.
Az OSDH szerint a szír biztonsági erők szombaton Homsz közelében, al-Rasztan városában agyonlőttek két embert, köztük egy neves ellenzékit. Magában Homszban pedig - ahol a karhatalmi akció ellen tiltakozva általános sztrájk kezdődött - legalább nyolc embert megsebesítettek.
Latakia városában szombaton tömeges letartóztatások voltak. Egy nyugati diplomata szerint a város ar-Rámel negyedében, ahol több ezer palesztin menekült él, igazi "tisztogató akció" zajlik: a szír hatóságok ezzel nyilván az ENSZ humanitárius missziójának vasárnapi latakiai látogatására készülnek.
A Bassár el-Aszad elnök uralma ellen tiltakozó tüntetők a ramadán, a muzulmán böjti hónap harmadik péntekén is az utcákra tódultak. A tüntetők ellen alkalmazott újabb erőszak a legfrissebb adatok szerint 34 életet követelt, az áldozatok közül tizenhárom Homszban és vonzáskörzetében vesztette életét. A lázadás bölcsőjeként számon tartott Deraa város térségében tizenöt civilt öltek meg, huszonöt tüntető pedig megsebesült. A Sana hivatalos hírügynökség három rendőr és két civil haláláról számolt be.
Az alavita kisebbséghez tartozó Aszad csütörtökön arról biztosította Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, hogy véget vetett a katonai és rendőri műveleteknek, de emberjogi aktivisták szerint a karhatalom továbbra is lő a tüntetőkre.
A szíriai kormányzat egyébként szombaton reagált először az Egyesült Államok és az Európai Unió hét közepi, Bassár el-Aszad távozását sürgető állásfoglalására. A kormány szócsövének tekintett napilap, az al-Tavra elutasította az amerikai kormányzat állásfoglalását, s "bármifajta külföldi beavatkozást Szíria belügyeibe".