2011. augusztus. 19. 11:13 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 19. 11:15 Világ

Párkányban is vannak már magyar helységnévtáblák

Kihelyezték a magyar helységnévtáblákat a dél-szlovákiai Párkányban – írta az Új Szó című pozsonyi napilap pénteki számában.

A szlovákiai kisebbségi nyelvtörvény 2012 júniusáig ad haladékot a szlovákiai önkormányzatoknak a magyar helységnévtáblák kifüggesztésére. Párkányban ezt nem várták meg, és a város felügyelete alatt álló útszakaszokon kifüggesztették a magyar nyelvű táblákat - írta a lap.

A szlovákiai nyelvtörvény életbe lépésével hatályát vesztő 1994-es táblatörvény értelmében eddig több tucat magyarlakta település, például Párkány, Diószeg, Ógyalla és Gúta, nem helyezhetett ki magyar helységnévtáblát. Az ok az volt, hogy ezek a települések szlovák nevüket szlovák történelmi személyiségekről kapták.

A július elsején hatályba lépett kisebbségi nyelvtörvény szerint ezek már a települések is kihelyezhetnek magyar helységnév-táblákat. Így történt ez most Párkány esetében is, amely szlovák nevét L’udovit Stúr XIX. századi szlovák politikusról kapta.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.