Julija Timosenko volt ukrán kormányfő pere Viktor Janukovics hatalma számára afféle Hodorkovszkij-üggyé válhat – állapították meg orosz lapuk hétfői számukban. Mihail Hodorkovszkijt, a Jukosz olajipari vállalat főrészvényesét 2005 májusában nyolc év szabadságveszésre ítélték pénzmosásért, sikkasztásért és csalásért.
A Kommerszant című lap rámutatott: Timosenko híveit egyelőre nem sikerült nagyobb megmozdulásokra mozgósítani, a felháborodott külföldi reagálások viszont egymást követik. Az orosz napilap azt írta: sokak számára váratlanul Moszkva az elsők között reagált a volt kormányfő őrizetbe vételére. Az orosz külügyminisztérium nyilatkozatot adott ki, amelynek lényege abban foglalható össze, hogy Julija Timosenko nem tett semmi törvénybe ütközőt. "A gázmegállapodásokat 2009-ben a két ország vonatkozó jogszabályai és a nemzetközi jog szigorú tiszteletben tartásával kötötték meg, és aláírásukhoz az előírásoknak megfelelően hozzájárult mindkét ország államfője" a nyilatkozat szerint.
A lapnak egy kremlbeli forrás kijelentette: "A volt kormányfő őrizetbe vétele aligha jár kedvező következményekkel Janukovics számára".
Egy hétfői bejelentés szerint Viktor Janukovics Dmitrij Medvegyev orosz államfő meghívására csütörtökön Moszkvába látogat.
A Kommerszant idézte Konsztantyin Zatulint, a duma, az orosz törvényhozás alsóháza FÁK-államokkal foglalkozó bizottságának tagját is, aki kijelentette: az ukrán hatóságok rövidlátó magatartást tanúsítanak Moszkvával szemben. "A helyzet elég pikáns, mivel Julija Timosenkóval együtt a vádlottak padjára kerültek az Oroszországgal megkötött gázszerződések is, és ezzel az ukrán fél nehéz helyzetbe hozza stratégiai partnerét, Oroszországot" - mondta Zatulin.
A Vedomosztyi című lap kommentárjában úgy vélte: az ukrán politikusok, akik ragaszkodtak Timosenko őrizetbe vételéhez, alighanem bánni fogják döntésüket. A "bírósággal szembeni tisztelet hiánya" kétes jogi alap a volt kormányfő lefogásához. "Az ellenzék vezetőjének őrizetbe vétele, és megvádolása az Oroszországgal kötött szerződések kapcsán hivatali hatalommal való visszaéléssel politikai bosszúnak tűnik, és elkerülhetetlenül Európa, az Egyesült Államok és Oroszország elégedetlenségét váltja ki".
A lap arra is felhívta a figyelmet: nem valószínű, hogy egyhamar szabadlábra helyeznék Timosenkót, mert az ellenzék nagy megmozdulásokra most nem képes, különösen a nyaralási szezon közepén. Az Ukrajnára gyakorolt kemény külső nyomás, vagy akár szankció nem zárható ki, de Európa és Amerika most a gazdasággal van elfoglalva. Janukovics népszerűségi mutatói romlanak, és aligha tudja biztosítani választási győzelmét. Sok függ majd attól, hogy az ellenzék talál-e megfelelő vezért, aki Timosenko, a néptribun helyére léphet - írta a Vedomosztyi.