Lezárták a jarinjei átkelőt a teherautók elől
A KFOR keddre virradóra lezárta a jarinjei átkelőt a Szerbiából Koszovóba élelmiszert vagy bármilyen más árut - egyebek között gyógyszert, tüzelőanyagot - szállító járművek előtt. Hashim Thaci koszovói miniszterelnök kijelentette: nem mond le arról a szándékáról, hogy Pristina kiterjessze a fennhatóságát a szerb többségű Észak-Koszovóra.
A koszovói nemzetközi békefenntartó erők (KFOR) amerikai katonái közölték a gépkocsivezetőkkel: utasítást kaptak arra, hogy megtagadják az áruval megrakott gépjárművek áthaladását a határon. Észak-Koszovóban "viszonylagos béke van, de a helyzet feszült" - állapította meg a KFOR-parancsnokság hétfő esti közleményében. A Tanjug szerint a jarinjei mellett a brnjaki határátkelőhelyet is a KFOR egységei tartják az ellenőrzésük alatt.
A két átkelőhely felé vezető utakat a helyi szerbek továbbra is blokád alatt tartják. Oliver Ivanovics, Szerbia Koszovó-ügyi minisztériumának helyszínen tartózkodó államtitkára szerint "a barikádokon tartózkodó helyi szerbek száma napról-napra gyarapodik".
Nagyobb térképre váltás
A KFOR a minap vette át az észak-koszovói átkelők ellenőrzését, és zárt katonai övezetté nyilvánították a térséget miután randalírozó szerbek egy csoportja felgyújtotta a jarinjei átkelőt, Brnjaknál pedig leromboltak egy létesítményt. Mindennek előzményeként a pristinai kormány embargót rendelt el a Szerbiából érkező árukra, majd július 25-én a Rosu különleges koszovói rendőrség egységei megpróbálták ellenőrzésük alá vonni a két átkelőhelyet.
Időközben a délnyugat-szerbiai Raska városban hétfő este véget ért az a három órás, "nehéznek" mondott megbeszélés, amelyet Robert Cooper, az EU közvetítője folytatott Goran Bogdanoviccsal, Szerbia Koszovó-ügyi miniszterével, Boriszlav Stefanoviccsal, a Pristinával tárgyaló szerb delegáció vezetőjével és Jovan Ratkoviccsal, Borisz Tadics szerb elnök tanácsosával folytatott. "A megbeszélés helyszínéről elsőként az EU tisztségviselője távozott sietve, anélkül, hogy nyilatkozott volna a helyszínen várakozó újságíróknak" - jelentette a B92 belgrádi hírügynökség, hozzátéve, hogy "az álláspontok nem közeledtek egymáshoz". Cooper Pristinába utazott. Miután a megbeszélések tartalmáról senki sem nyilatkozott, egyenlőre nincs hír arról, hogy folytatódik-e a dialógus a Koszovóban előállt helyzetről vagy sem, és ha igen, hol és mikor.
Thaci: Nem adom fel Észak-Koszovót
Hashim Thaci koszovói miniszterelnök kijelentette: nem mond le arról a szándékáról, hogy Pristina kiterjessze a fennhatóságát a szerb többségű Észak-Koszovóra, amelynek lakossága nem ismeri el a volt szerb tartomány függetlenné válását. Az AP-nek adott interjújában a kormányfő annak a véleményének adott hangot, hogy a nemzetközi intézmények "visszaéltek Koszovó türelmével", amikor engedték, hogy Észak-Koszovó kicsússzon Pristina fennhatósága alól.
"Nem hátrálunk meg és nem kötünk kompromisszumot senkivel, ha az ország biztonságáról van szó" - hangoztatta Thaci az amerikai hírügynökségnek, miután látogatást tett a koszovói különleges rendőri erők Pristinától húszegynéhány kilométerre nyugatra levő támaszpontján. Thaci a múlt héten utasította a rendőrség különleges egységeit, hogy foglalják el az észak-koszovói Brnjak és Jarinje határátkelőket és ott vezessék be a vámellenőrzést. "Megállíthatatlan az ottani helyzet megváltozása" - mondta a koszovói miniszterelnök.
Az interjút ismertetve a B92 és Beta belgrádi hírügynökségek megállapították: "Thaci kijelentette: nem engedhető meg, hogy az ország északi részén tovább virágozzék a bűnözés és az illegális kereskedelem, és ismételten hangsúlyozta, hogy nincs visszatérés a július 25-e előtti állapotokhoz."
Szintén a B92 és a Beta számolt be arról, hogy Atifete Jahjaga koszovói elnök kijelentette: "Koszovó Köztársaságnak szuverén joga saját határainak ellenőrzése. A határokról nem lehet tárgyalni, senkivel, de együtt kell működni. Abban látom a KFOR és az EULEX szerepét, hogy megőrzi a békét és a biztonságot, megteremti a rendet és a törvényességet Koszovóban" - fogalmazott Jahjaga a Rosu nevű különleges rendőri egységek tagjai előtt mondott beszédében.
Jahjaga méltatta, hogy a Rosu egységei, "a kormány utasítására, ellenőrzésük alá vonták a Koszovó és Szerbia közötti határt". Az egységek "ezt a feladatot sikeresen teljesítették, és 12 évvel szabadságának kivívása után Koszovó mint állam, az ország egész területét ellenőrzi".
A Reuters hírügynökség kedd reggeli információi szerint a koszovói NATO-haderő újabb csapatokat kért a szövetséges államoktól, miután a múlt héten koszovói-szerb feszültség végül fegyveres konfliktussá fajult. Dieter Wichter, a NATO koszovói biztonsági erőinek, a KFOR-nak a szóvivője elmondta, nagyjából egy zászlóaljnyi új csapatot várnak Koszovón kívülről.