2011. július. 29. 21:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. július. 29. 22:06 Világ

Breivik félt, muszlim ételt kap a börtönben

Nem bánta meg tettét a 77 halálos áldozattal járó norvég kettős támadás elkövetője, legalábbis ezt mondta a pénteken lezajlott újabb meghallgatásán - közölte a Dagbladet című lap. A férfinak a börtönben több kérése is volt ellátásával kapcsolatban, például az, hogy ügyeljenek rá, nehogy a muszlim szabályok szerint készült húst kapjon.

Anders Behring Breivik a pénteki meghallgatás alatt nyugodt maradt, és azt mondta, továbbra sem bánt meg semmit - írta a norvég Dagbladet című lap, amely a meghallgatás egyik szünetében beszélt a férfi ügyvédjével, Geir Lippestaddal. Az ügyvéd elmondta, hogy a meghallgatáson Breivik részletezte néhány, az első meghallgatáson tett kijelentését, de alapvetően nem változtatott azon, amit korábban már elmondott. Breivik a bíróság előtt azt mondta, szükséges volt amit tett, bár nehéz volt a támadások kivitelezése.

Lippestad szerint védence a meghallgatás során arról érdeklődött, hogy nagy-e az érdeklődés iránta és tette iránt. Az igen válaszra Breivik úgy reagált, hogy örül neki, már csak azért is, mert azért követte el a gyilkosságokat, hogy egy háborút indítson el Európában. Az ügyvéd elmondta, megpróbálta elmagyarázni Breiviknek, hogy ettől nem indul háború, de egyébként is meglehetősen nehéz követni a férfi logikáját.

A börtönben Breivik egyébként számos igénnyel állt elő ellátását illetően: a VG híroldal szerint például az étrendjével kapcsolatban attól tartott, hogy a muszlim vallás szabályai szerint feldolgozott és elkészített halal húst kap, ezért azt kérte, fogvatartói ügyeljenek erre. Kért egy számítógépet, hogy manifesztumán dolgozhasson, ezt a hatóságok elutasították. Kapott viszont papírt és tollat, a cellájában ugyanis egy beszédet akar írni.

Még börtönbe vonulása előtt kérte azt, hogy egyenruhában jelenhessen meg, ezt sem engedték meg neki. A beszámoló szerint visszautasította, hogy a rendőrségen lefotózzák és ujjlenyomatot vegyenek tőle, az Expressen című lap szerint pedig szeretett volna hozzáférni a WikiLeakshez is, de ezt a kérést a rendőrség elutasította.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.