Világ MTI 2011. július. 25. 12:13

Orosz lap: Oszama Télapónak tűnhet a konzervatív veszélyhez képest

Európában az eddiginél jóval nagyobb figyelmet kell fordítani az egyre inkább előretörő szélsőjobboldalra, és a multikulturális toleranciának is vannak veszélyei – erre hívták fel a figyelmet az orosz lapok hétfői kommentárjaiban a norvégiai mészárlással kapcsolatban.

A Kommerszant szerint a terrorakció nyomán Európa figyelmének középpontjába kerül majd a migráció és a migrációellenes nacionalista pártok kérdése, amelyek az utóbbi időben egyre népszerűbbek lettek.

"A gyűlölet szavai tettekké tudnak válni: ha ennek a megállapításnak egyáltalán szüksége volt megerősítésre, akkor ezt most újra megkapta" - írta a Vedomosztyi.

Orosz ultranacionalisták felvonulása 2009 novemberében
AP

A Rosszijszkaja Gazeta című hivatalos lap kommentárja szerint a történtek nagyon sok kényelmetlen kérdést vetnek fel, kezdve attól, hogyan kerülhette el a tettes mindeddig a biztonsági szervek figyelmét, miért késett olyan sokat a rendőrség, egészen a fegyverek vásárlásához való jogig. Emellett a lap - több más orosz újsággal összhangban - megállapította: most már az sem kétséges, hogy Nyugat-Európa multikulturális fejlődési modelljére végleg keresztet lehet vetni.

A Moszkovszkij Komszomolec úgy látja: ha a norvégiai tragédia semmire nem tanítja meg az európai hatóságokat, akkor az ilyesmi hamarosan mindennapos lesz, mert az első lépés megtörtént. "És gyilkolni kész emberekből Európában nincs kevesebb, mint Afganisztánban. Akkor aztán a fehér bőrű, konzervatív veszélyhez képest Oszama bin-Laden Télapónak tűnik majd".

AP

A Nyezaviszimaja Gazetában Lilit Gevorian, az IHS Global Insight társaság szakértője kifejtette, hogy az utóbbi időben nem csupán Skandináviában, hanem Közép- és Nyugat-Európában is nő a szélsőjobb és neonáci pártok szerepe, amelyek egyebek mellett a globalizáció ellen lépnek fel. A lap idézte Hajo Funkét, a Berlini Szabad Egyetem szakértőjét, aki szerint ezeknek a pártoknak és csoportoknak a megerősödése olyan atmoszférát teremthet, amely az erőszak útjára lökheti a fanatikusokat.

Német lapok hétfőn azt írták, hogy vita kezdődött Németországban a belbiztonsági intézkedések szigorításáról a norvégiai kettős merénylet után. Vezető német politikusok hétfői nyilatkozataikban pártállástól függetlenül keményebb fellépést sürgettek a szélsőjobb-, illetve a szélsőbaloldal ellen. Egyidejűleg felerősödtek a követelések a neonácinak tartott Német Nemzeti-demokrata Párt betiltására.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.