2011. július. 20. 21:29 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 20. 21:21 Világ

Irán szerdán sem szüneteltette az offenzívát

Irán szerdán is folytatta offenzíváját kurd szeparatisták ellen az iraki határtérségben, és a sajtójelentések szerint a Forradalmi Gárda katonái számos fegyverest megöltek.

A Paszdaran (Forradalmi Gárda) szerdán megölte a PJAK (kurd szervezet) több tagját, másokat pedig megsebesített az akció újabb szakaszában - közölte Oszanlu tábornok, a gárda északnyugat-iráni övezetének parancsnoka a közszolgálati televízióban. A tábornok azt mondta, hogy a hadműveletek iráni területen folynak. Ez  válasz arra, hogy előző nap az iraki Kurdisztán hatóságai felszólították Teheránt, hogy tartsa tiszteletben az iraki határokat. A tábornok azt is kijelentette, hogy az offenzíva a lehető legnagyobb erők bevetésével folytatódni fog az Iszlám Köztársaság és az iraki Kurdisztán határának mentén.

A Forradalmi Gárda hétfőn már elfoglalta a PJAK (Kurdisztáni Szabad Élet Pártja) három, iraki területen lévő táborát, miután Teherán azzal vádolta meg Mahmúd Barzanit, az iraki Kurdisztán elnökét, hogy területet engedett át a szervezetnek a határ mentén kiképzési célokra, és akciók indítására. Irán előzőleg figyelmeztette Irakot, hogy fenntartja magának a jogot a PJAK üldözésére iraki területen is.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.