2011. július. 14. 16:23 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 14. 16:23 Világ

Egész Hannover áram nélkül maradt

Szerdán késő este Hannover egész területén és a környező településeken is áramszünet volt a Mehrum erőműben történt üzemzavar miatt.

Az Enercity áramszolgáltató vállalat szóvivője elmondta, hogy a nagyfeszültségű hálózat és az erőmű között, egyelőre ismeretlen okokból, rövid időre megszakadt a kapcsolat. "Néhány napig eltarthat, míg kiértékeljük a történteket" - tette hozzá.

22 óra 34 perckor teljes sötétségbe borult a város, de az erőműbe küldött szakértők gyors munkájának köszönhetően, alig húsz perccel később a lakások 70 százalékában már újból volt áram. A Enercity szóvivője közölte, hogy éjfél után negyed órával teljesen helyreállt az áramszolgáltatás. Az áramellátás összeomlása elsősorban kórházakban és idősotthonokban okozott riadalmat; több helyre mentőcsapatok vittek hordozható generátort az áram pótlására. Az este folyamán a tűzoltóság és a mentőszolgálat 350 munkatársát mozgósították egyszerre. "Áramszünet miatt még soha nem voltunk ekkora méretű riasztáson" - mondta el Jan Feichtenschlager, a félmillió lakosú város tűzoltóságának szóvivője. 

Sokan a liftbe szorulva vártak a tűzoltókra. A város repülőterén beindultak az áramfejlesztő aggregátorok, s a fel- és leszállások rendben zajlottak. A rendőrség szóvivője közölte, hogy 1500 telefonhívás érkezett hozzájuk aggódó lakosoktól. Az egyik városrészben, a sötétséget kihasználva, négy üzletbe törtek be. Az Enercity szóvivője elmondta, legutóbb 10 éve történt hasonló üzemzavar.

 

Hirdetés