Világ MTI 2011. július. 14. 19:20

Már 113 áldozata van a volgai hajóbalesetnek

Még mindig nem tudni, valójában hányan voltak a hajón, amely balesetet szenvedett a Volgán. Az eddigi információk szerint a legénységgel együtt több mint 200 ember tartózkodott a Bulgariján, és közülük 80 menekült meg.

Már 113 holttestet emeltek ki a kujbisevi víztárolón vasárnap elsüllyedt Bulgarija kirándulóhajóról, de a kutatás folytatódik, mert még további legalább 19 embert keresnek - közölte csütörtökön a rendkívüli helyzetek minisztériumának helyi részlege.

Vlagyimir Putyin orosz kormányfő ugyanezen a napon Kazanyba érkezett, ahol virágokat helyezett el a folyami kikötőben: innen indult útjára a Bulgarija, és a szerencsétlenség óta az emberek ide hordanak virágokat, gyertyákat és játékszereket. A baleset következményeivel foglalkozó kormánybizottság ülésén Putyin sorra tette fel a kérdéseket, hogy hogyan történhetett ennyi szabálytalanság, és felszólította az illetékes hatóságokat a legalaposabb vizsgálatra, valamint a felelősök megnevezésére. "Mennyi áldozat, mennyi gyerek halt meg, rettenetes, hogy milyen hatalmas árat kell fizetnünk a felelőtlenségért, hanyagságért, kapzsiságért, a biztonsági előírások megsértéséért" - mondta.

MTI / EPA

Még mindig nem tudni azonban, valójában hányan voltak a hajón. Az eddigi információk szerint a legénységgel együtt több mint 200 ember tartózkodott a Bulgariján, és közülük 80 menekült meg. A legutóbbi jelentések szerint a szerencsétlenségben 29 kiskorú gyermek és tizenegy 15-18 év közötti kamasz vesztette életét. További öt gyereket még keresnek. A Bulgarija elsüllyedése folytán tíz gyermek vált árvává, közülük hétnek csak a szülei voltak a hajón - közölte Guzel Udacsina, a gyermeki jogok tatárföldi biztosa. Az áldozatok között a gyermekeken kívül 63 nő és 20 férfi van, 81 halottat már eltemettek. 

Végső nyugalomra helyezték a 11 éves Julja Makarovát is, aki ifjú kora ellenére valóságos hősként viselkedett. Julja a fedélzeten volt, amikor a hajó megdőlt, és süllyedni kezdett, de nem a vízbe ugrott, hanem a szüleiért rohant a kajütbe. Ott megmutatta nekik, hol vannak a mentőmellények, segített is felvenni azokat, majd hármasban kezdtek el kifelé úszni a folyosón. A később kimentett szülők mellől azonban a kislányt elszakította egy hullám, s ő vízbe fulladt.

MTI / EPA

A rendkívüli helyzetek minisztériuma azt is közölte: a búvárok csütörtökön délután a hajó orrában dolgoztak, ahol szintén kajütöket találtak, noha ezeket a rendelkezésre álló dokumentumok nem tüntetik fel, és ezekből a kajütökből emeltek ki csütörtökön nyolc áldozatot. Délutánra egyetlen halott, egy kisfiú maradt azonosítatlan. Rusztam Minnihanov tatárföldi elnök bejelentette, hogy a szerencsétlenség helyszínénél, a parton mecsetet és ortodox harangtornyot építenek. Minnihanov az áldozatok rokonai előtt ígérte, hogy az illetékesek minden tőlük telhetőt el fognak követni, hogy mindenkit megtaláljanak. Megkezdődött a segélyek kifizetése a hátramaradottaknak.

Közben a legtöbb túlélőt a fedélzetére vevő Arabella hajó kapitánya és több szakértő védelmébe vette az arra járó, de állítólag nem segítő két teherhajót. Az Arabella kapitánya több lapnak elmondta: a Dunajszkij-66 hajót ő szólította fel eltávolodásra. Az vissza akart fordulni, amikor legénysége felismerte a helyzetet, de az Arabella sokkal jobban manőverez, a másik nagy hajó csak zavarta volna a mentést, és még az ütközés veszélye is fennállt. 

Egy szakértő azt fejtette ki a Moszkovszkij Komszomolec című lapnak, hogy egy ilyen hajó fékútja több kilométer, megfordulása pedig nagyon nehézkes. A másik hajó pedig már túl távol volt, legénysége nyilván nem ismerte fel, mi történt - mondta.  

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.