Világ MTI 2011. július. 09. 10:57

Palesztinbarát aktivisták várják Izraelben a kiutasításukat

Összesen 124, jobbára európai palesztinbarát aktivistát tart fogva Izrael, mielőtt kiutasítja őket - közölték szombaton az ország bevándorlási hatóságai.

MTI/EPA
Szabin Hadad szóvivő elmondása szerint ezeknek az embereknek megtiltották az izraeli területre való belépést, és jelenleg helyi börtönökben vannak. Mihelyt lesz elég járat, elég hely, kitoloncolják őket, de mint a bevándorlási hatóság szóvivője jelezte, sabbatkor (azaz szombaton, a zsidó heti munkaszünet napján) nem sok a repülőjárat, és a kitoloncolási eljárás némiképpen elhúzódhat. Többnyire franciák - mondta -, de vannak köztük amerikaiak, belgák, hollandok, bolgárok, spanyolok is.

Börtönbe azért kerültek többen is, mert a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren a fogva tartás csak 60 ember számára megoldott. A helyi büntetés-végrehajtó hatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint 85 aktivistát a Tel-Avivhoz közeli Ramléban, a Givon őrző központban, 39-et pedig a beérsevai Ela börtönben tartanak fogva.

Izrael már csütörtökön elkezdte az aktivisták százával történő tervbe vett érkezésének megakadályozását. Elgondolásuk szerint a tel-avivi nemzetközi repülőtérre, majd onnan a megszállt palesztin területekre utaztak volna szolidaritásuk kifejezésére. Izrael vagy érkezéskor állította elő őket, vagy még előre, az aktivisták kiindulópontjára küldött üzenetekkel, a légitársaságok lebeszélésével vette elejét a tömeges érkezéseknek.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.