2011. július. 08. 20:24 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 08. 20:26 Világ

Újabb hat embert lelőttek a szíriai tüntetéseken

Több mint 450 ezer ember vonult az utcákra pénteken az észak-szíriai Hama városában, amely az utóbbi hetekben a kormányellenes felkelés egyik központjává vált - állította a szíriai emberi jogok ligája.

A hamai al-Aszi téren gyülekező tüntetők visszautasítanak bármilyen párbeszédet a hatalommal, és a rezsim távozását  követelik - mondta Abdel-Rahman, egy másik szíriai emberi jogi szervezet vezetője. Az Egyesült Államok szíriai nagykövete, aki csütörtökön érkezett Hamába, hogy szolidaritását fejezze ki a Bassár el-Aszad elnök ellen tüntetőkkel, még a pénteki megmozdulások előtt elhagyta a várost. A szíriai vezetés a látogatást követően azzal vádolta meg a nagykövetet, hogy "szabotőrökkel" találkozott és lázadást szított.

A kormányerők által ostromlott Hamába látogatott csütörtökön Franciaország szíriai nagykövete, Eric Chevallier is, aki hazája együttérzését fejezte ki a felkelésben életüket vesztettek családjainak. Chevallier felkeresett egy kórházat is, ahol találkozott az orvosokkal és a sebesültekkel.

Demonstrációt tartottak pénteken Hamán kívül a többi között Damszkuszban, a közép-szíriai Homszban, a déli Katanában, illetve a Földközi-tenger partján fekvő Bánjász városában is, ahol a biztonsági erők éles lövedékkel oszlatták szét a szemtanúk szerint jelentős tömeget. Emberi jogi aktivisták szerint Homszban öt, Damaszkuszban kettő, Dmejr városában pedig hat tüntetőt lőttek agyon a rendfenntartók.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.