Világ Gábor Fülöp 2011. július. 07. 19:30

Meglepő ítélet egy gyerekgyilkosság ügyében: még az esküdtek is sírtak

A 25 éves amerikai Casey Anthonyt kétéves lánya meggyilkolásával vádolták. A közvélemény halálbüntetést várt, ám az esküdtszék végül nem találta bűnösnek a fiatal anyát. Az ítélet ellen országszerte tiltakoznak.

Casey Anthony egy korábbi tárgyalási napon
AP

"A szavazás után képtelenek voltunk a média elé állni, sírtunk és görcsben volt a gyomrunk. Mi nem azt mondtuk, hogy a vádlott ártatlan, de a bizonyítékok nem voltak elegendőek ahhoz, hogy eldöntsük, milyen ítéletet érdemel" - nyilatkozta a sokkoló döntés után néhány órával az egyik esküdt, Jennifer Ford.

A 2008 nyarán meggyilkolt kicsit több hónap elteltével találták meg egy mocsaras, erdős területen. A tetemet addigra az állatok úgy szétmarcangolták, hogy a boncolás már nem tudta megállapítani a halál okát.

Az édesanya azt állította, hogy lánya belefulladt a medencébe, az ügyészség azonban arra a következtetésre jutott, hogy az anya kloroformot és szigetelőszalagot használva megfojtotta lányát, majd kocsija csomagtartójába tette őt.

Könnyítette a nyomozók munkáját, hogy a vádlott számítógépét átvizsgálva kiderült: az anya korábban a „Hogyan készítsünk kloroformot?” kifejezésre keresett a Google-ben. Ezt viszont azzal magyarázta az ügyvédje, hogy ügyfele valójában klorofillt akart beírni, csak elgépelte.

Vass Árpád - egyébként magyar származású biokémikus - megvizsgálta az autó csomagtartóját, ahol jelentős mennyiségű kloroform nyomára bukkant, a csomagtartó kárpitján pedig nagy mennyiségű kálciumot találtak. Utóbbi szintén arra utalt, hogy holttest volt a kocsi hátuljában, de ez sem volt elegendő az anya elítéléséhez.

Nagy felháborodást váltott ki Amerikában az is, hogy lánya eltűnését Casey Anthony csak egy hónappal később jelentette a hatóságoknak, sőt, netes fotók tanúsága szerint ezt az időt önfeledt bulizással töltötte.

Hiába tűnt hát egyszerűnek és nyilvánvalónak az ügy, a remek védelemnek köszönhetően a vádat nem sikerült bizonyítani, így Casey Anthony elkerülte a halálos injekciót. Sőt, bár hamis információk közlése miatt négy évet kiróttak rá, ennek nagy részét már leülte, így napokon belül szabadulhat.

Könnyű dolga persze nem lesz, mert - ahogy például az alábbi Facebook-oldal hozzászólásaiból kiderül - Casey Anthony nem örvend nagy népszerűségnek, sőt, többen a lincselésére készülnek.

AP
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.