2011. július. 04. 11:09 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 04. 11:24 Világ

Tízmillió eurós segélyt küld az EU Észak-Koreába

Az Európai Bizottság hétfőn 10 millió euró értékű élelmiszersegélyt hagyott jóvá Észak-Koreának, ahol mintegy 650 ezer embert fenyeget az éhhalál.

A segélyt a legrosszabb helyzetben lévő északi és keleti tartományokba fogják eljuttatni, főleg öt év alatti, rosszul táplált gyerekek, terhes vagy szoptató anyák, kórházi betegek és idősek számára, és elosztását szigorúan ellenőrzi majd az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP). Phenjan beleegyezett ebbe az ellenőrzésbe - közölte a bizottság. 

"Ha a folyamat bármely fázisában azt látjuk, hogy a segély nem azokhoz kerül, akiknek szánjuk, akkor a bizottság habozás nélkül véget fog vetni a segítségnek" - jelentette ki Krisztalina Georgieva, a bizottság humanitárius segélyek ügyében illetékes tagja. Az ENSZ márciusi jelentésében az szerepel, hogy az ázsiai országban több mint hatmillió lakos szorul élelmiszersegélyre.

A világtól elzárkózó, sztálinista vezetésű Észak-Koreába az utóbbi években egyre kevesebb élelmiszer-segély érkezett a nemzetközi büntetőintézkedések miatt. A jelenség másik oka, hogy jelenleg Dél-Koreának egy Phenjannal szemben keményen fellépő elnöke van, továbbá az Egyesült Államok is gyanakvóbb lett Északkal szemben. Ráadásul az utóbbi évek közül az ideiben a legrosszabb a gabonatermés az országban. A helyzet annyira súlyos, hogy egyre több észak-koreai már a füvet is hajlandó megenni - olvasható a bizottság közleményében.

Az EU küldöttsége júniusban Észak-Koreában járt, ellátogatott kórházakba, óvodákba, bölcsődékbe, piacokra, termelőszövetkezetekbe és állami élelmiszer-elosztó központokba, hogy felmérje a helyzetet.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.