Világ MTI 2011. június. 23. 17:05

Bekérette Stockholm a fehérorosz nagykövetet a tüntetések miatt

A stockholmi külügyminisztériumba kéretik a fehérorosz nagykövetet, miután egy szerda esti minszki ellenzéki gyűlésen bántalmazták a svéd ügyvivőt – közölte Carl Bildt svéd külügyminiszter.

 „Elítéljük a fehérorosz rendszer által gyakorolt erőszakot és a békés tüntetők őrizetbe vételét” – áll a miniszter csütörtökön kiadott közleményében, amelyben bejelentették azt is, hogy válaszul csütörtökön a külügyminisztériumba kérették Fehéroroszország nagykövetét. Bildt szóvivője elmondta, hogy a svéd diplomatát, David Entestamot „akarata ellenére rövid ideig visszatartották a helyszínen, bántalmazták”, de nem vették őrizetbe.

Svéd médiajelentések szerint a diplomata a közel 3000 fős gyűlést figyelte, amelynek során legalább 25 embert, közöttük több újságírót előállítottak.

A korábbi hírek szerint mintegy 450 rendszerellenes tüntetőt és legalább öt újságírót vettek őrizetbe szerdán a fehérorosz hatóságok az Aljakszandr Lukasenka államfő önkényuralmi rendszere ellen szervezett tiltakozásokon. "Válogatás nélkül vitték el az embereket" - mondta Oleg Volcsek fővárosi aktivista a Belapan független hírügynökségnek. Az ügynökség jelentése szerint szerda este Fehéroroszország mintegy 30 városában került sor engedély nélkül szervezett megmozdulásokra. Bár az előállított ellenzékiek és riporterek többségét néhány óra elteltével szabadon engedték a hatóságok, számos tüntető még csütörtökön is őrizetben volt.

Aljakszandr Lukashenka
AP
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.