A varsói közép-európai államfői csúcstalálkozón mondott beszédet Schmitt Pál köztársasági elnök.
Rendkívül fontos, hogy a közép-európai térség országai segítsék az észak-afrikai államokat saját békés demokratikus átalakulásuk tapasztalatainak átadásával - jelentette ki pénteken, a varsói közép-európai államfői csúcstalálkozón elhangzott felszólalásában Schmitt Pál köztársasági elnök.
Schmitt Pált és a többi államfőt péntek délelőtt 10 órakor ünnepélyesen fogadta a házigazda Bronislaw Komorowski lengyel elnök a varsói Királyi Vár előtt, ahol ezután megkezdődött a csúcstalálkozó első plenáris ülése. A lengyel elnök megnyitó beszéde után több államfő, köztük Schmitt Pál felszólalása következett.
Schmitt Pál részletesen szólt az EU keleti partnerségi programjáról is, mint a magyar és lengyel elnökség közös prioritásáról, amely - mint mondta - a legfontosabb eszköz az unió keleti szomszédainak támogatásában. "A partnerség olyan európai értékek megosztásáról szól, mint a jogállamiság, a korrupció elleni küzdelem és a demokratikus normák tiszteletben tartása" - mondta a magyar államfő.