Világ MTI 2011. május. 21. 17:12

Overdose a középmezőnyben végzett

Overdose hetedik helyen végzett Andreas Suboriccsal a nyergében a Temple Stakes elnevezésű lóversenyen az angliai Haydock Parkban.

A bukmékerek által legnagyobb favoritnak tartott és az angol szaklapokban címlapon szereplő magyar pej mén, amely ilyen erős mezőnyben még sosem futott, második próbálkozásra állt be a rajtgépbe. A start jól sikerült, az 1000 méteres táv kétharmadáig a győzelemért is versenyben volt, de az utolsó 200 méterre visszaesett, s hetedikként haladt át a célvonalon. A 80 ezer fontos összdíjazású futamon a győzelmet Sole Power szerezte meg a címvédő Kingsgate Native, illetve Prohibit előtt.

Overdose, a hatéves angol telivér első 12 versenyét megnyerte, majd súlyos, pályafutását veszélyeztető sérülést szenvedett 2009-ben. Miután felépült a savós patairha-gyulladásból, 2010 augusztusában - 14 veretlen futást követően - kikapott Baden-Badenben. Azóta április 17-én, a németországi Hoppegartenben versenyzett először, ahol ismét régi önmagát mutatta: meggyőző stílusban futva, új pályacsúccsal nyert. A tervek szerint a Temple Stakes főpróbája volt következő versenyének, a június 14-i Royal Ascotnak.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.