Világ MTI 2011. május. 19. 07:43

A Chávez-kormány cáfolja, hogy iráni katonai bázisok épülnének Venezuelában

A venezuelai kormány határozottan cáfolta szerdán, hogy a latin-amerikai ország területén iráni bázisok létesülnének, azt állítva, hogy "ezt a sajtókacsát az amerikai imperializmus piszkos háborújának laboratóriumaiban találták ki".

A Die Welt című német lap a napokban arról adott hírt, hogy értesülései szerint Hugo Chávez venezuelai és Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök titkos megállapodást írt alá egy katonai bázis kialakításáról a Venezuela északnyugati részén fekvő Paraguaná-félszigeten, feltételezhetően azért, hogy közepes hatótávolságú rakétákkal hajtsanak végre kísérleti indításokat e támaszponton.

AP Photo

Elías Jaua venezuelai alelnök újságíróknak nyilatkozva szerdán arra figyelmeztetett, hogy ezzel a "kacsával" ürügyet próbálnak találni a latin-amerikai ország megtámadására. Határozottan cáfolta az alelnök, hogy a Paraguaná-félszigeten bármiféle katonai létesítménye lenne egy külföldi országnak, hangsúlyozva azt is, hogy a venezuelai alkotmány kifejezetten kizárja külföldi támaszpontok létesítését az ország területén.

Jaua emlékeztetett arra, hogy a Szaddám Huszein rendszere elleni intervenciót megelőzően ugyancsak tömegpusztító fegyverek birtoklásával vádolták Bagdadot, de később ezek a vádak is hazugságnak bizonyultak.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.