Bin Laden egyik lánya végignézte, ahogy apját fejbe lőtték
Oszama bin Laden egyik lánya végignézte, ahogy apját fejbe lőtték - tette közzé a Reuters a pakisztáni hírszerzés egyik magas rangú hivatalnokára hivatkozva. A 12-13 éves lány egyike bin Laden rokonainak, akiket őrizetbe vettek és várhatóan kihallgatnak majd - tette hozzá a hírügynökség.
A lány egyike volt azoknak a forrásoknak, akik megerősítették, hogy az amerikai egység tagjai hétfőn megölték a szeptember 11-i terrortámadások megszervezésének vezetőjét - írta a Reuters a neve elhallgatását kérő hivatalnokra hivatkozva.
A lányt, illetve bin Laden egyik feleségét és nyolc gyermekét kihallgatásuk után a pakisztáni törvényeknek megfelelően nem az USA-nak adják át, hanem azoknak az országoknak, ahonnan származnak - tette hozzá hivatalnok.
A gyereket bin Laden további családtagjaival együtt azután hagyták a helyszínen, hogy lezuhant az amerikaiak egyik helikoptere - feltehetően egy MH-60 Sea Hawk -, és a többi szállítóhelikopteren már nem maradt hely a számukra - mondta a titkosszolgálat tagja.