Világ MTI 2011. április. 18. 15:45

Homsz forrong, nő a szíriai áldozatok száma

Nyolc tüntetőt lőttek le a szíriai biztonsági erők az éjjel Homszban azokban az összecsapásokban, amelyek egy törzsi vezető halála miatt lángoltak fel - közölte egy jogvédő aktivista hétfőn az ország középső részén lévő városból.

"Homsz forrong. A biztonsági erők és a rendszer orgyilkosai immár egy hónapja provokálják a fegyveres törzseket" - mondta el a brit hírügynökségnek a neve elhallgatását kérő aktivista. Az orosz és a német hírügynökség térségbeli tudósítói szerint 15 tüntető vesztette életét a városban a hétfőre virradó éjjel. Egy szemtanú vasárnap késő este még négy halottról tudott. Aktivisták további legalább ötven sebesültről számoltak be.

"Civilek is nagy számban vonultak az utcákra Homsz különböző negyedeiben, s (a biztonságiak) hidegvérrel rájuk lőttek" - tette hozzá a Reutersnak nyilatkozó aktivista. Mint elmondta, a Baasz párti uralom elleni tiltakozások azután váltak hevesebbé, hogy a helyi hatóságok holtan adták át családjának a Favara törzshöz tartozó Bader Abu Musza sejket, akit az egy héttel korábbi, demokráciát követelő tünetésen tartóztattak le. A törzsi vezető szombati temetése tüntetéssé fajult, s a megmozduláson megöltek egy 12 éves gyermeket.

AP Photo

"Nem zárható ki, hogy néhány tüntetőnél fegyver volt. A törzsek megsértve érzik magukat és boszút akarnak. A biztonsági erők azonban többek szerint teherautókkal cirkáltak és civilekre lőttek" - mondta el az aktivista. A fővárostól, Damaszkustól 165 kilométerre északra fekvő Homsz magasan képzett lakosságáról ismert. Köztük számos olyan művész, értelmiségi és más, országosan ismert személyiség is van, aki köztudottan ellenzi a Baasz Párt hatalmi monopóliumát - írja a Reuters.

Egyikük az ország egyik legismertebb máskéntgondolkodója, Riad al-Turk, aki majdnem 18 évet töltött magánzárkában még Háfez el-Aszad, a jelenlegi elnök Bassár el-Aszad apjának uralma idején.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.