2011. március. 23. 16:09 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 23. 16:05 Világ

Brüsszel állítja, hogy nincs sugárszennyezett japán élelmiszer az unióban

Az eddigi vizsgálatok szerint nem sugárszennyezettek a Japánból az Európai Unióba importált élelmiszerek. "Semmit nem találtunk" - jelentette ki szerdán az Európai Bizottság fogyasztóvédelmi felelősének szóvivője.

Frederic Vincent elmondta, hogy a bizottság a múlt héten szólította fel a tagországokat a szükséges vizsgálatok elvégzésére, s a most nyilvánosságra került első eredmények nem jeleztek sugárveszélyt az élelmiszerekben. Az Európai Unió tagországai az unió élelmiszeripari gyorsriasztási rendszerén (RASSF) keresztül értesíthetik az uniós hatóságokat és a többi tagországot egy esetleges szennyezettségről. 

Ugyanakkor a szóvivő utalt arra, hogy az Európai Uniónak viszonylag csekély a Japánból származó élelmiszerimportja, tavaly mindössze 65 millió eurót tett ki: a tagországok elsősorban halat, valamint tenger gyümölcseit vesznek Japánból. Japánban is egyelőre csak a balesetet szenvedett fukusimai atomerőmű körzetében találtak sugárszennyezést spenótban és tejben.

Az energiaügyi biztos szóvivője arról számolt be, hogy a levegőben sem észlelték a radioaktív sugárzás szintjének a növekedését. Marlene Holzner szerint a szakemberek óránként végeznek méréseket.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.