2011. március. 19. 07:19 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 19. 07:20 Világ

Obama ultimátumot intézett Kadhafihoz

Moammer Kadhafi líbiai vezető erőinek haladéktalanul abba kell hagyniuk Bengázi támadását és ki kell vonulniuk másik három városból - jelentette ki pénteken Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban fogadta a republikánusok és a demokraták kongresszusi vezetőit. Hasonló tartalmú ultimátumot adtak ki Párizsban más nyugati és arab országok nevében is.

"A civil lakosság elleni minden támadásnak véget kell vetni" - hangsúlyozta Obama. Az elnök követelte, hogy a Kadhafi-rezsim állítsa helyre a támadott települések víz- és áramellátását, s tegye lehetővé a humanitárius segély eljuttatását a lakossághoz. "Hadd legyek világos: ezek a feltételek nem képezik vita tárgyát" - jelentette ki Barack Obama, aki kilátásba helyezte, hogy amennyiben a líbiai vezetés nem teljesíti a követeléseket, Washington és szövetségesei érvényt szereznek a katonai erő alkalmazására is feljogosító csütörtöki biztonsági tanácsi határozatának.

Obama hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem küld majd szárazföldi csapatokat Líbiába, és fellépése egyetlen, konkrétan meghatározott célt, a polgári lakosság védelmét fogja szolgálni - ami egyúttal a BT 1973-as határozatának és a célja. Az elnök bejelentette, hogy Washington segíteni fogja szövetségeseit a Líbia feletti légtérzár megvalósításában, amelyben a vezető szerepet Nagy-Britannia, Franciaország és - az elnök beszédében meg nem nevezett - arab országok fogják játszani.

A francia elnöki hivatal péntek este hasonló tartalmú ultimátumot intézett Kadhafihoz. A hivatal közleménye szerint "Franciaország az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és arab országokkal együtt" figyelmeztette a líbiai vezetőt arra, hogy "a tűzszünetet azonnal életbe kell léptetni, vagyis a civilek elleni minden támadást azonnal be kell szüntetni". Ellenkező esetre Párizs kilátásba helyette, hogy katonai erővel szereznek érvényt a BT 1973-as számú határozatának.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.