2011. március. 18. 10:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. március. 18. 10:04 Világ

Új videó a cunamiról: néhány méteren múlt a tévések élete

Néhány percen múlt, hogy nem mosta el a múlt pénteki cunami azt a japán tévéstábot, amely Sendaiban taxival próbált menekülni a szökőár elől, majd később egy több emeletes épület felső szintjein talált menedéket. Mások azonban egy fa tetején, háztetőkön ragadtak, az ő megmentésükben is segédkeztek a tévések. Közben természetesen forgott a kamerájuk is, amely mindent rögzített.

Az észak-keleti Sendai városában a taxiban ülő két tévés egy rövid beszélgetés után végül a gyalogos menekülés mellett döntött, és egy közeli épületben keresett menedéket - foglalja össze a történteket a felvételt is közzétevő Channel 4 brit tévécsatorna. A két férfi a szökőárt csak néhány perccel kerülte el, a lépcsőházban csak pár méterre mögöttük zúgott el a cunami.

Az épület felsőbb szintjeiről később aztán észrevették, hogy a taxi, amelyben ültek, már a víz tetején lebeg, illetve egy másik férfi egy fán, egy nő egy közeli tető ragadt és szintén bajba került egy férfi gyermekeivel együtt - őket sötétedésig a tévések közreműködésével sikerült kimenteni.   

Hirdetés