2011. március. 18. 07:16 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 18. 06:57 Világ

Japán: hetekbe telhet az atomerőmű biztonságossá tétele

Még hetekbe telhet, míg sikerül lehűteni a fukusimai atomerőmű reaktorait, s ezzel ellenőrzés alá vonni a létesítményt - jelentette ki Gregory Jaczko, az amerikai Nukleáris Szabályozási Bizottság (NRC) vezetője.

A Fukusima-1 erőműben három reaktornál is a fűtőrudak legalább részlegesen összeolvadtak - állítják szakértők. Azonban japán és amerikai illetékesek egyetértenek abban: ennél is nagyobb veszélyt jelentenek azok a pihentető medencék, amelyekben a használt fűtőrudakat tárolják. Ha ezeket nem borítja víz, a rudak felmelegednek és radioaktív részecskéket bocsátanak a levegőbe. Márpedig legalább az egyik ilyen medencében, a hármas reaktornál a vízszint veszélyesen alacsony. "A hármas egységgel kapcsolatos munka a legfőbb prioritásunk" - mondta pénteken Edano Jukio kormányszóvivő.

Pénteken megérkezett Japánba Amano Jukija,  a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője, aki egyelőre csak annyit közölt: a fukusimai történéseket rendkívül súlyos balesetnek tartják.  

A kettes reaktor épületéből pénteken füst szivárgott: ennek okát nem tudják. Az illetékesek egyébként bejelentették: pénteken nem folyamodnak ahhoz a módszerhez, amelyet az előző nap kipróbáltak, azaz hogy helikopterekről zúdítsanak vizet a reaktorokra. Ennek okát nem közölték, de a tévécsatornák képsorai szerint a víz nagy része mellément.

Az erőmű technikusai továbbra is azon dolgoznak, hogy áramot vezessenek a reaktorokhoz, s így beindíthassák a vízellátásban (s így a hűtésben) kulcsszerepet játszó szivattyúkat. Pénteken kettő, szombaton pedig másik két reaktornál akarják helyreállítani az áramszolgáltatást. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a múlt pénteki földrengés, illetve az azóta történt erőművi robbanások nem tették-e tönkre a szivattyúkat.

Eközben a japán rendőrség újabb adatsort hozott nyilvánosságra a földrengés, illetve az azt követő cunami áldozatairól. Eszerint legalább 6405-en haltak meg, míg az eltűntek száma 10 ezer 259.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.